XLIII

Ugyanaz ugyanahhoz

Fanni a szerelem állapotát ecseteli barátnőjének. Elmeséli, hogy Józsi tekintetében egy egész világot fedezett fel, a gondolatok világát, ahol bolyongani szokott.

Elmondja, hogy a szerelmesnek minden apróság kincset ér, ha annak köze van szerelme tárgyához. Egy kézszorítás komoly, nagy esemény, egy mosoly látványa szívet melengető, „egy csók mennyei gyönyörűség”.

Ha Józsi titokban elsuhan Fanni mellett, és lopva megszorítja a lány karját vagy a kezét, vagy a lábfejük véletlenül összeér, vagy amikor esténként találkoznak Fanni szobájában, az olyan boldogság, amihez nem mérhető semmi.

A szerelmesnek minden szó fontos, minden mozdulat sokat jelent, ha kölcsönös a szerelem és a másik viszontszereti.

Időnként a társaság kis időre elsodorja őket egymás mellől, és szem elől tévesztik egymást, de utána annál örömtelibb a viszontlátás.

Fanni szép jövőről ábrándozik, és amikor szobájában üldögél, nyugtalanul várja kedvesét: minden zajról azt hiszi, ő jön, mert alig bírja kivárni az érkezését. Amikor felismeri lépteit, vagy hangját kívülről, elé szalad és repül a karjaiba.

XLIV

Fanni Istenhez imádkozik, akiről nem akarja elhinni, hogy elítélné vagy büntetné a szerelmet, hiszen Ő alkotta az emberi szívet olyannak, amilyen, Ő, aki maga a szeretet. Fanni szerint Isten az embert boldogságra teremtette, és örül, ha teremtményei boldogok.

„Káromol a téged, aki azt hiszi, hogy te az emberek szívét érzékennyé alkottad a tiszta szerelemre, és annak mozdulásain kegyetlenkednél, és annak élését tiltanád. Szidalom ez, iszonyú szidalom ellened, te csupa jóság!”

Fanni arra kéri Istent, hogy óvja meg őt az eltévelyedéstől és a botlástól, segítse és vezérelje szerelmében, és Józsi szívébe is ültessen tiszta érzéseket.

„Tiszta minden szívverés, mellyel én őtet szeretem, üres minden salakjaitól a testiségnek!”

Arra kéri Istent, adja meg, hogy szerelmi történetének boldog végkifejlete legyen.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!