Balassi mint reneszánsz ember a szerelmet az emberi élet egyik legfőbb értékének tekintette. Első verseit, szárnypróbálgatásait is szerelmi témában írta; ezek közé tartoznak az 1578-ban keletkezett Anna-versek is.

1578-ban ismerkedett meg ugyanis Ungnád Kristóf feleségével, Losonczy Annával, aki élete nagy szerelme lett. Ez a szerelem eleinte talán nem volt teljesen reménytelen, de nincs tudomásunk róla, hogy beteljesedett-e vagy sem. Mindenesetre nagy költészet született belőle: Balassi rengeteg verset írt Annához.

Ezekben a korai (1578-as) versekben még Petrarcát utánozta: a reneszánsz szerelmi költészetnek ugyanis afféle kötelező eleme volt a petrarkizmus sablonja szerint verset írni.

Balassi sok verse fordítás, átdolgozás, átköltés, áthallás: mivel a reneszánsz idején az eredetiség még nem volt követelmény, más költőktől vett át fordulatokat. Nem szó szerint fordított, hanem a mintául választott mű átírásával fejezte ki a saját személyes mondanivalóját.

10 év múlva, 1588-ban Anna megözvegyült, de Balassi hiába ostromolta gyönyörű versekkel: a hölgy szóba sem állt vele, mivel fülébe jutott, hogy milyen kicsapongó, zűrös életet él. Végül máshoz ment feleségül.

Balassi 1588-ban írt szerelmes versein is érezhető Petrarca hatása – ezek egy részét el is küldte Annának, akit verseiben „Júliának” nevezett (reneszánsz szokás szerint álnévvel ruházta fel kedvesét). A szerelmi sikert a versek nem hozták meg neki, viszont költészetét gazdagították és versciklussá, magyar „Daloskönyvvé” tudta szervezni őket.

Verseinek nagy részét egy kódex őrizte meg számunkra, melyet 1874-ben találtak meg és amit Balassa-kódexnek nevezünk. A kódex másolója, aki a 17. században élt, azt állítja bevezetőjében, hogy Balassi saját kézzel írt könyvét használta forrásként.

A kódexmásoló állítása alapján feltételezzük, hogy Balassi tudatosan rendezte el, szerkesztette meg verseit úgy, hogy nagyobb egységeket, ciklusokat adjanak ki, ezáltal egy nagy történet, egy fiktív lelki önéletrajz állt össze. Tehát nem a keletkezésük ideje szerint állította sorrendbe a verseket, hanem egy belső érzelmi fejlődési folyamatot akart tükrözni a kompozícióval.

A Júliához írt versek a Balassa-kódex 34. darabjával kezdődnek és az 58. verssel fejeződnek be, és a kedvesével való találkozás felett érzett örömtől a szerelméről való lemondásig és a teljes reménytelenségig széles érzelmi skálán mozognak. Júlia egyre elérhetetlenebb eszménnyé, az élet értelmévé vált a számára.

A Júlia-verseknek kifinomult stílusa, tökéletes ritmikája, újszerű strófaszerkezete van (ekkor alakult ki az ún. Balassi-strófa). Sokak szerint ezek a versek Balassi költészetének csúcspontját jelentik.

A Hogy Júliára talála, így köszöne neki… az egyik legismertebb a Júlia-versek közül, és sok szempontból más, mint a korai Júlia-versek. Azok ugyanis egy-egy valós vagy kitalált élethelyzethez kötődtek, és szép számmal voltak bennük epikus elemek. Ebben a versben azonban csak az első és utolsó versszakban történik utalás a vers keletkezésének körülményeire.

A vers a Balassa-kódex 39. verse, amely egyenes folytatása az előtte álló, 38. költeménynek: a 38. versben ugyanis Balassi egy váratlan találkozást örökített meg, melynek során egy kapualjban összefutott Annával – a versbeli Júliával –, ami feltehetőleg a legutolsó találkozásuk volt.

A 39. vers – a Hogy Júliára talála, így köszöne neki című – pedig azt meséli el, hogyan köszöntötte a költő Júliát, amikor így váratlanul összefutott vele. Balassi egy istennőnek kijáró áhítatos, már-már himnikus üdvözléssel köszöntötte őt.

Tehát ez a vers egy ciklus, azaz egy verssorozat egyik darabja, melynek elbeszélői kerete is van. A kerettörténet szerint egy Credulus nevű ifjú találkozik Júliával és köszönti a hölgyet, tehát a költemény beszélője Credulus, a megszólítottja pedig egy idealizált nőalak, Júlia.

A Balassa-kódexből kirajzolódó történet elején a lírai én még szertelen, zabolátlan ifjúként minden versben más lánynak udvarol, mindig valaki másba szerelmes. Néha veszekszik is az aktuális szerelmével (9. vers), máskor keserű csalódását úgy próbálja elfelejteni, hogy elmenekül a nők elől és katonabarátaival mulatozik (11-12. vers).

A fiatalkori szerelmeknek a 33. vers vet véget, a Bocsásd meg, Úristen… kezdetű, merthogy a költő megnősül.

Később azonban házassága tönkremegy, és eszébe jut régi szerelme, akit Júliának nevez (34. vers). Az 58. versig hiába ostromolja, s végül kijelenti, hogy soha többé nem említi meg a nevét, helyette megpróbál más nőknél vigaszt találni. A sok szerelmi csalódás után a vitézségben talál menekvést (Egy katonaének).

Balassi a verset egy török nóta dallamára írta, amelynek címe azonos a vers első sorával: „Nem kell nélküled ez a világ.”

Nótajelzés sok más Balassi-vers előtt is található, ami arra utal, hogy énekelve adták elő őket. Az akkortájt születő magyar versek nagy része már létező dallamra íródott, vagyis ún. énekversek voltak. Sajnos, maguk a dallamok nem maradtak fenn, pl. az a török dallam sem, amelyre a Hogy Júliára talála, így köszöne neki című vers született. Így ma már nem tudjuk, hogyan hangzott énekelve.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a következő oldalra!